Értelmetlen lenne azt állítani, hogy az a bizonyos videokazetta, és a hozzátartozó “hét nap múlva meghalsz!” szabály nem lett volna semmilyen hatással a horrorfilmekre és a popkultúrára. Ha Fangorián vagy UHM-en leellenőrzöm a közelgő filmeket, szinte mindig serény bólogatással nyugtázhatom, hogy igen, már megint van köztük legalább kettő, amiben az elátkozott weblap/képregény/Blu-Ray lemez megöli azt, aki bepillantást nyert a tartalmába, tuti, hogy a készítők legalább két sort hozzá is adtak/le is cseréltek az eredeti klasszikus történetében. Az összes ilyen film egy pillanat alatt feleslegessé válna bárki számára, ha megnézné az eredeti, japán Kört, ami nem csak jobb az összes remake/koppintásnál, amit valaha láttam, de egyszersmind talán az egyetlen olyan film, ami pár éve intenzíven képes volt rám hozni a frászt.

Japánban újabb városi legenda terjed: állítólag egy fiú egy nyaralóban töltött éjszaka során megpróbált felvenni valamit egy videokazettára, de a kívánt műsor helyett a szalagra egy szürreális, bizarr eseménysor rögzült, amit ha valaki végignéz, a hátralevő ideje percre pontosan hét napra rövidül. Miután négy tinédzser leli halálát megmagyarázhatatlan körülmények között, egyszerre, egyikük nagynénje, Reiko Asakawa, úgy dönt, oknyomozó riporterként utánajár a kazetta rejtélyének. Megszerzi a felvételt, megnézi, és bár egy szót sem ért a látottakból, a film végeztével megcsörren a telefon – hét napja van hátra. Természetesen pánikolni kezd, és más lehetőség híján ex-férjétől kér segítséget, aki szintén megnézi a felvételt, viszont Asakawaval ellentétben egy rejtett üzenetet vél felfedezni a látszólag teljesen értelmetlen jelenetek között. A párnak néhány napja marad, hogy megfejtsék a kazetta rejtélyét, a dolgot pedig csak még rosszabbá teszi, hogy időközben a fiúk, Yoichi is megnézi a felvételt, így ha az átok nem törik meg, mindannyian a másvilágra kerülnek.

A kör nem a tipikus házibulikra készített, szórakoztató horror. Kicsit vontatott, és időnként ellaposodik, viszont (köszönhetően a remek történetnek és a színészi játéknak) nagyon gyorsan eléri, hogy a néző azonosuljon a fő karakterekkel, és velük együtt izguljon a hátralevő napok, illetve a kazetta átka miatt, amit megtörni talán még szörnyűbb és embert próbálóbb dolog, mint elfogadni az általa kijelölt végzetet, és beletörődni a közelgő halálba. A legjobb pillanatai közé nem azok tartoznak, amikor ténylegesen látunk valamit, hanem pont azok, amelyek csak sejtetnek bizonyos dolgokat, érezzük, hogy egyre közelebb kerülünk a kazetta titkának megfejtéséhez, érezhetjük a pusztító, emberfeletti jelenlétet, amint az a szereplőkre nehezedik, idegileg kikészülünk, az ujjainkat tördeljük, pedig még mindig semmi sem történt, csak telt az idő, és új információkhoz jutottunk. Manapság már az ázsiai repertoárból is kissé elcsépeltnek számítanak a kísértetes ijesztgetések, a fehérre meszelt emberek, a kamera elfordulásával vagy a helyszín elmozdulása után hirtelen megjelenő, és a pulzust megkétszerező torz arcok és alakok, de A kör nem pusztán ennyi, nem tipikus ázsiai kísértethorror, hanem sokkal több annál, apró motívumokból, pillanatokból és utalásokból építi fel a teljes, mindent elsöprő terrort és iszonyatot. Ha valaki képes értékelni azt, amikor egy film tényleg a pszichére, az idegekre próbál lassan, intenzíven nyomást gyakorolni, nem okoz neki problémát, ha a dolgok csak az utolsó fél órában pörögnek igazán fel, annak bátran merem ajánlani, hogy tekintse meg, ha még nem tette volna, egészen biztos, hogy nem fog neki csalódást okozni, és az ő álmaiban is sűrűn visszatér majd az a bizonyos szemgolyó.

értékelés: 9/10

Zoo_Lee