Ezúttal németek vették a fáradságot, és készítettek el egy újabb Lovecraft adaptációt, melyhez a Mester Szín az űrből című novelláját vették alapul.  Igaz, most szó sincs a békésen szunnyadó nagy öregek feltámasztásáról, hangulatában mégis hozza azt a hagyományosan lovecraft-i, misztikus és földöntúli borzongást, ami miatt végül is szeretjük a történeteit.

Jonathan eltűnt apja után egy kis németországi faluba utazik, ahol az egyik öregember néhány pofa sör után hajlandó mesélni. Réges-régen egy meteorit zuhant a környékre, ami aztán roppant különös módon pár nap alatt eltűnt, így a helyszínre érkező tudósok sem tudtak vele mit kezdeni.

A közelben lakó Gärtener família portáján viszont különös dolgok kezdenek történni: érdekes ízű óriásgyümölcsök teremnek, fák mozognak, habár nem fújja őket a szél és hasonlók. A tavasszal túlburjánzott növények őszre teljesen elrothadnak, és szépen-lassan kiderül, hogy a Gärtener családdal sincs minden rendben. Először csak az anya őrül meg, majd szőrén-szálán eltűnik az egyik fiú, s végül a legjózanabbnak tartott családfő is megtébolyul – azt lehet mondani, hogy szó szerint felemészti őket az a bizonyos nem e világról származó „szín”, amit a történet narrátorának is volt szerencséje látni. Akárcsak Jonathan akkoriban katonáskodó apjának…

Fekete-fehér színösszeállítás tökéletesnek bizonyul, már csak azért is, hogy az extrém lila „szín” még durvábbnak hasson, mint nem evilági erő. Cselekményünk nagy része visszaemlékezés, melyben végig hangulatos képsorokkal (és teljesen odaillő zenével) tartja fent az érdeklődést, bár a Szín megjelenési formája, és alakzatai elég érdekesre sikerültek, semmi kivetnivalót nem találok benne. Ebben a témakörben én egy korrekt alkotásnak tartom, főleg, hogy nem sokkal ezelőtt néztem meg a történet egy másik, olasz változatát The Colour From The Dark címmel, ami azért valljuk be, közel sem volt annyira ok, mint ez. Szóval rajongóknak ajánlott!

Értékelés: 8/10

eyescream