A remekül lefordított cím a sorozat hetedik részét takarja, a direkt videóra készült darabok között pedig harmadik a sorban. Önálló alkotásként is tekinthetünk rá, hiszen alig őriz meg valamit az alap tematikából, az előző két résztől is elüt. Főszereplőnk a Slidersből (és egyéb roppant színvonalas alkotásokból) ismert Kari Wuhrer, Doug Bradley pedig ismét benyomkodta a kedvünkért a szögeket a fejébe.

Amy Klein egy igazi hardcore újságíró, a prostituáltak világát és a drogtanyákat sem fél testközelből megtapasztalni egy igazán jó riport elkészítéséhez. Nem véletlenül választja őt a főnöke egy kis romániai kiruccanáshoz, ahol egy holtakat életre keltő szekta után kellene erednie. Egyetlen nyomuk egy videókazetta, ami egy brutális öngyilkosságot, majd a csodás feltámadást rögzítette. Szerencsére a borítékon volt feladó, így Amy a felvételt készítő Marla lakásán kezdi a nyomozást. Egy bűzölgő hullát talál, aki kezében görcsösen markolja Lemarchand mester kockáját, egy újabb videókazettát és egy mappát a szektatagok fényképeivel. A lány posztumusz üzenetében egy Joey nevű archoz irányítja Amyt, a déli metrószerelvény utolsó kocsijába. Bár nagyon vagány a metrón üzemelő privát klub, ad egy jó nagy pofont Bukarest imázsának. A srác először vonakodik bármit mondani, de a kocka látványa meggyőzi az események komolyságáról, ezért kinyögi a szekta lakásának címét. A gond csak ott van, hogy Amy már eljátszogatott a bűvös zenedobozzal, s azóta rémes dolgokat hallucinál. A Holtabbaknál bogarak támadják meg, majd a folyosó összeszűkül, ő beszorul a falak közé, miközben egy csuklyás alak hadonászik felé a kenyérvágó késével. Őszintén szólva ez az egyetlen horror jelenet szerintem a filmben, ezt a falak közötti kúszást jól eltalálták. Winter, a vezető hamar megkaparintja főhősünket, és mielőbb követőjének akarja tudni.
Innentől a készítők engedték legombolyodni a történet fonalát, hiszen az utolsó kb 10 percet leszámítva csak Amy hallucinációit éljük át. Ez minden szempontból túl hosszúra lett nyújtva, sokkal hatásosabb lett volna rövid, csattanós “ébredésekkel”. Valószínűnek tartom, hogy nem tudták eldönteni, hogy melyik ötletüket valósítsák meg a történettel kapcsolatban, így inkább belesűrítették az összes szart ami eszükbe jutott és ráfogták az álom magyarázatot. Az eddig felépített atmoszférát sikerült teljesen agyoncsapniuk ezzel. Annyi mindenesetre kiderül ebből a katyvaszból, hogy Winter Lemarchand vérvonalának legifjabb tagja, de nem tudja megfejteni a kocka rejtélyét. Ezért gyűjt maga köré híveket, hátha egyiknek sikerül. Amy is erre kell neki, ezért csábította el Romániába magához és ezért akarja őt is Holtabbá tenni. Végül megjelennek a kenobiták is, kinyírják láncaikkal az összes halálnélküli szektást, főhősünkre pedig különösen megindul a nyáltermelésük. Ő azonban inkább öngyilkos lesz, minthogy újra hagyja magát megkínozni.
Előrángatták a doboz készítőjének örökösét, de semmi párhuzamot nem vontak a negyedik résszel, pedig az egész erről a vérvonalról szólt. Egy jó alap volt a széria készítőinek kezében, amit nem sikerült sajnos felhasználniuk. Nem értettem, hogy Amy halála miért akadályozza a kenobitákat meg abban, hogy széttépjék a lelkét, elég logikátlan végkifejlet volt szerintem. A másik furcsaság számomra az egész mű anakronisztikus hangulata (ez egyébként az előző két részre is igaz). Az alacsony költségvetés miatti képminőség csak egy ok volt, amitől idáig ezt a filmet magamban a kilencvenes évek közepe tájára datáltam, de a technikai eszközök (videó, mobiltelefonok mérete, stb.), sérók és a ruhák is ezt támasztják alá teljesen. Talán egyedül a metróállomás nézett ki kicsit modernnek így jobban megfigyelve. Összességében nézve javított volna a sztori színvonalán a kenobiták mellőzése, sajnos Pinhead nem tölthette be méltóképpen a “főgonosz” szerepét. Azonban elfogult vagyok a sorozattal szemben, így ezt a részt egy kicsit élveztem minden hibája ellenére.

értékelés: 5/10

DeerWoman