A hatvanas években járunk, amikor is egy ismeretlen földönkívüli vírus hatására feltámadnak a holtak, terrorizálni kezdik az élőket. Szerencsére a ZOMCON nevű katonai szervezet, illetve egy Geiger nevű tudós kifejleszt egy módszert, melynek lényege, hogy a zombik agyának kivételével, valamint egy elektronikus nyakörv segítségével kezesbárányokká lehet őket alakítani. Azt hiszem ezzel röviden összefoglaltam, hogy mire lehet számítani ebben a remekműben…

Nem kell azon csodálkozni, hogy cselekményünk helyszínén, egy Willard nevű kisvároskában akad mindenféle fura szerzet, úgymint iskolásokat segítő közlekedési zombi, tejesember-zombi, zombi-újságosfiú, kertész-zombi vagy zombarátnő stb. Főszereplőnk a Robinson család, vagyis egy teljesen rideg, temetés ill. halál-fetisztista családfő, egy kertvárosi uniformizmus-megszállott, ámde cuki anyuka, valamint egy társai körében kevésbé közkedvelt fiúcska, Timmy.

Történik, hogy anyuka új szomszédok hatására beszerez egy házi zombit, ami aztán az egyik sétáltatás alkalmával megeszi az egyik idős (kevésbé pozitív) asszonyságot, mire a fiú eltünteti a nyomokat. Ez még nem lenne annyira baj, de a bezombult néni a későbbiekben továbbadja a kórt, így aztán kisvártatva még jónéhányukból élőhalott válik. Timmy és a Fido névre elkeresztelt zombi közben jól összehaverkodnak, és mintha már-már teljesen emberi vonásokat is felmutatna, főleg amikor a nyakörv inaktív állapotában sem támad a gazdára – de anyuka is egyre jobban odavan érte, főleg miután kimenti a srácot, két társa fogságából. Új szomszédjuk – az egyébiránt zombi-háborús hős és ZOMCON biztonsági főnök – aztán kideríti, hogy az idős néni halálát valójában Fido okozta, mire a srácot megfeddi, kedvenc házi zombiját pedig elszállítja. Apuka az így kialakult zombi-mentes környezetben megpróbál közeledni a családjához, de nem igazán sikerül, főleg mivel a fiú megszökik, s az ex-ZOMCOM-os szomszéd segítségével próbálja megszöktetni Fido-t. Végkifejletben akad pár (film felétől nagyjából kitalálható) csattanó, örömködés, mi pedig elégedetten állunk fel, hogy valami igazán király és szórakozató mozit láttunk.

Remekmű, ezt már az elején is leszögeztem, de most jöjjön a bővebb indoklás. A zombik háziasításának ötletét eddig nem nagyon aknázták ki a filmek, így eme koncepció most végre betömte az eddig szakadékként tátongó lyukat, továbbá ember-zombi kapcsolat terén újabb dimenziókat feszeget, mindezt pedig fergetegesen, über-szórakoztató módon prezentálja.

Egyszerűen zseniális a képi világa – egyrészt iszonyúan sikerült visszaadni a hatvanas évek kertvárosi hangulatát, ezt a szigorú, uniformizáltságra való hajlamot, amiből – mint az anyuka többször is említi a film során -, nem szeretné, ha valahogy kilógnának, ha mások lennének, mint a többség. Maguk a beállítások szenzációsak, de az élénk színek használata is egyfajta, már-már kissé groteszkbe hajló, kvázi Tim Burton-féle túlzásokat vetít elénk, hát még az utcákon grasszáló, pórázon sétáltatott (vagy épp munkájukat végző) beszürkült zombik, haha! Aláfestő zenéje szintén csodálatos, ha még nem említettem volna. Maga az a folyamat, amint a rideg apa helyét szép lassan átveszi az „érző” zombi, ahogy a feleség és a fiú is családtagként kezdi kezelni, valami leírhatatlan jóságos. (Fater alakja egyébként nagyon eltalált, iszonyatosan jól hozza az őt alakító színész, de a többiekre sem lehet panasz a nyilvánvalóan eltúlzott játékukkal kapcsolatban.) Aztán ott van még, amikor az intelligens kisfiú az egész élőhalott-élő/halott dolgok ideológiáját firtatja, de nem tudják neki jól elmagyarázni, szintén telitalálat. És ami még megdobja az amúgy is vígjátéki hangulatot, hogy tele van szatirikusabbnál-szatirikusabb jelenetekkel, profán fricskákkal, kifigurázásokkal – példának okáért a legelején mutatott ZOMCON–propagandafilm. MEG KELL NÉZNI, NINCS MESE!

Értékelés: 10/10

eyescream