Green Day 1994-es punk/pop megaslágere előtte is már bőven ismerte a világ az ún. basket case kifejezést: az angol szlengben eredetileg az I. világháborúban végtag-amputáltakra használták, de a későbbiekben a mentális beteg páciensek megnevezésére szintén szolgált. Ebben az alacsony költségvetésű, egy sziámi-ikerpár nagyvárosi kalandjáról (ámokfutásáról?!) szóló horror-vígjátékban viszont akár szó szerint is érthetjük ezt a kosár-ügyet…

Egy bazinagy fonott kosárral a hóna alatt érkezik meg Duane New York-ba, ahol azonnal szobát bérel egy lepukkant kis motelban. Nem kisebb cél vezérli, minthogy különböző orvosokat keressen fel. Félreértés ne essék, nem beteg, csak régebben történt eset végére szeretne pontot tenni, illetve ebben segédkezni. Egyik orvos-látogatás alkalmával megismerkedik egy helyes asszisztens hölgyeménnyel, akivel már majdnem összejönnének, mikor a kosara, illetve az abban lakozó „lény” bekattanik, és féltékenységében össze-vissza tombol a hotelszobában, így majdnem lebuknak. (Nem sokkal ezután a kreatúra kinyír egy lakót, mire kiszáll a rendőrség, de mivel betörésre gyanakodnak, ejtik a dolgot.) Duane egy részeg estén a hotelban lakó (rendkívül visszataszítóan kinéző) fekete nőnek elmeséli az egész gyerekkori kálváriáját, többek között innét tudhatjuk meg, hogy amikor világra jött(ek), édesanyjuk belehalt a szülésbe, apjuk pedig nem bírta elfogadni a helyzetet, így a srác akarata ellenére, titokban kerített három orvost, akik leoperálták az oldalára nőtt sziámi-ikertesóját. Most már bizonyára mindenki rájöhetett, hogy mi az a bizonyos dolog a kosárban, és hogy milyen szándékkal keresik fel az orvosokat…  Duane már majdnem megdugná az asszisztens csajt, mikor a szörnyszerű ikertesója megint megőrül, így sajnos nincs más választása: ki kell dobnia a lakásból a luvnyát. Belial, a szörnytesó azonban nem hagyja annyiban a dolgot, és elmegy hozzá; Duane pont akkor toppan be, amikor amorf testvére halálra erőszakolja (!) a nőjét, mire ő is bekattan! Hotelszobába visszatérve torz testvére rátámad, és keserédes igazságszolgáltatásként mindketten kiesnek az ablakon…

Maga a film egyes jelenetei elég abszurdak, mókásan szórakoztatóak, összességében viszont roppant középszerű. Amikor Belial megjelenik általában vagy egy gumikezet láthatunk belőle, vagy egy maszkírozott arcot, ahogy csúnyán néz (vége fele pedig már egyenesen vérben forognak a szemei, haha!), egész alakos produkciójakor pedig stop motion technikát alkalmaznak, úgy mozgatják őt, ami szintén elég megmosolyogtató. Maga a főszereplő srácnak köze nincs a színészethez, talán azért is hozza ilyen jól ezt az esetlen figurát, de a többi karakter is hasonló szinten mozog. Mind a vágások, mind a kamera kezelése szintén elég amatőr; ijesztő jelenetek helyett a film felében kb. elnyújtott zoom-olással próbálnak feszültséget generálni, mondanom sem kell, hogy mennyire meggyőzően. Tényszerűen vázolva ez egy kisköltségvetésű, amatőr-szagú gagyi, közepes szórakoztatási faktorral, de talán éppen emiatt kapott „kultikus” trash-státuszt. Erre tesz még rá egy lapáttal, hogy az eredeti filmet író és rendező Frank Henenlotter még két részt forgatott hozzá.

Értékelés: 6/10

eyescream