Egy korábbi Halloween-cikkemben megemlítettem, hogy a sorozat negyedik, ötödik és hatodik részére úgy tekintek, mint egyfajta Jamie Lloyd-trilógiára. Ennek oka, hogy miután pár évvel az átok beteljesülése után Moustapha Akkad producer cége tető alá hozta a hetedik felvonást, az gyakorlatilag semmibe vette a korábbi részeket, és a második résztől, sorszámozás nélkül próbálta folytatni Michael édesbús történetét.

Miután Loomis doki felrobbantotta a kórházat a Halloween 2 végén, az emberek úgy vélték, Michael Myers, az elmegyógyintézetből szökött pszichopata, a dokival együtt a lángok martalékává lett. Csak néhányan, köztük Laurie hitte, hogy gyilkos bátyja valamilyen módon még mindig életben van, és továbbra is szándékában áll kinyírnia őt. Ezért egy autóbalesetben meghamisította a halálát (viszont említés sincs arról, hogy lett volna egy lánya, akit magára hagyott), majd új néven új életet kezdett, és harmincas évei végére egy puccos kaliforniai egyetem dékánjává vált. Van egy fia is, akit az őrületbe kerget a minden évben Halloweenkor jelentkező pánikrohamaival (ez mondjuk érthető is), de a gyilkosságok huszadik jubileuma eltér a korábbiaktól: Mike ugyanis kivégzi Loomis doki asszisztensnőjét (paraszt szomszédaival együtt), és ellopja tőle Laurie aktáját, ami tartalmazza a nő új nevét és címét. Miután egy napig az egyetem körül ijesztget, este akcióba lendül, és a konyhakéssel irtani kezdi azt a pár diákot, akik pechjükre a suliban akarták megünnepelni a Halloweent sulitábor helyett.

Nehéz értékelni ezt a filmet, de talán a dolgomat azzal könnyíthetem meg, ha a forgatókönyvíróhoz hasonlóan elfelejtem, hogy bármi is történt a Halloween 2 után. Tehát nincs Jamie Lloyd, nincs Tövis-szekta, és ugyan Mike feltámadásai így elég röhejessé válnak, de nincs neodruidizmus sem. Egyrészt pozitívum, hogy a készítők megpróbáltak a hangulat és a karakterek terén visszanyúlni az eredeti filmekhez, másrészt negatívum, hogy eléggé bebukták a kivitelezést, logikai ellentmondásokba kerültek, ráadásul azt sem szabad elfelejteni, hogy azért a figyelmen kívül hagyott folytatások (az ötödiket leszámítva) egész vállalhatóak voltak. De  vegyük részletesebben a problémákat: az eredeti Halloweenben még csak megmagyarázhatták Michael túlélőjellemét azzal, hogy Loomis lövései nem értek létfontosságú szerveket, esetleg mivel Mike pszichopata, az akaratereje hajtotta, de itt konkrétan megkéselik, meglékelik egy baltával, kidobják egy erkélyről, majd el is gázolják, de mindettől nem képes meghalni, és ez egyszerűen már röhejes. Michael feltámadásai a Tövis-szekta nélkül egyáltalán nincsenek megmagyarázva, a logika szerint, ha tényleg az eredetihez nyúltak vissza, nem lenne szabad feltámadnia.

Jamie Lee Curtist is hiába jó viszontlátni, a karaktere megírásakor a készítők a legalapvetőbb hibákba esnek bele: egyrészt eleinte idegesítő (a fia helyében én tuti leléptem volna), másrészt, amikor végre Michael elkezd irtani, annyira gyakorlott túlélőként viselkedik, hogy a gond ugyanaz vele, mint Sidneyvel a Sikoly 4-ben – képtelenek vagyunk izgulni érte. A bodycount nevetségesen alacsony és rossz eloszlású, Mike a film elején villámgyorsan kinyír három áldozatot, majd az utolsó húsz percben még hármat, és ezeknek a fele ki is van cenzúrázva, csak a végeredmény (hulla) tárul a szemünk elé. Nem mellesleg az ilyen téren remekelő hatodik rész után már megint vérgyengék a gyilokok. Végül még kiemelném Mike röhejes kinézetét, valamint azt is, hogy hivatalosan is visszaszívom a Rob Zombie’s Halloween II kritikájával kapcsolatban a vontatottságot, mert talán egész eddig nem láttam még olyan horrort, amiben hiába jelent meg a gyilkos a tizedik percben, végig ennyire lapos, vontatott és erőltetett lett volna. Jamie Lee Curtis – sajnálom, de a minőségbeli különbség az összes korábbi részhez képest körülbelül akkora, mint a Fűrész első és hatodik része között.

értékelés: 3/10

Zoo_Lee