Miután a halászlé vérpiros szaftját rácsókoltuk édesanyánk orcájára és a nagyfater száján szétkentük a mákos gubát, itt az ideje a kereskedelmi mennyiségű émelygést a szekrénybe dobni, az ott lévő mikulás csontvázat pedig előkapni. A legfontosabb pedig a hómölontól megcsömörlött szervezetünket az ABO terv szerint frissíteni: Alkohol a balban, Bagó a jobban, és egy Ordenáré mód rossz karácsonyi horror a tévében. De, hogy melyiket válasszuk? Az Elolvasomra kattintva kiderül!

A kezdetek és a ’70-es évek

A baltával rohangáló piros ruhás hohoho-zó gyilkosoknak nincs irodalmi alapja, mint a vámpíroknak (Dracula) vagy a kísértet házas horroroknak (Az otrantói kastély), már csak azért sem, hiszen a Mikulás napjainkban ismert kövérkés, nagyszakállú alakja csak a XIX. század második felében alakult ki, erős holland gyökerekkel, míg végül a Coca-cola az egész világon elterjesztette. A különböző folklórokban persze mindig volt ártó szellemekre, gonosz kis manókra tett utalás, de ezek is inkább a mindennapok nehézségeivel voltak összefüggésben, mint például a görög fanyüvő manó, aki egészévben a fák gyökerét rágja, karácsonykor pedig megeszi az összes ételt, és ramazurit hagy maga után. A magyar népszokásokban is megtalálhatóak a gonosz elűzését szolgáló hagyományok, melynek legismertebbje a betlehemezés. A karácsony szentségét épp ezért mindig tiszteletben tartották az emberek. Ha egy-egy próbálkozó horror elemekkel bővítette karácsonyi történetét (Dickens Karácsonyi éneke, vagy Grimmék, Andersen meséi) akkori is csak eszközként használta a drámai rész még erőteljesebb kiemeléséhez. A hetedik művészeti ág képviselői sem érezték szükségességét az ünnepek bemocskolásának, és csakis annak értékeit emelték ki (Az élet csodaszép, A püspök felesége). De aztán a mozi szép lassan kinőtte a jacopettiket, russmeyereket, herschellgordonlewis-okat, a nézők tűrőképessége kitolódott, megjelent a splatter film, a világ felgyorsult, az ünnepek elanyagiasodtak, így várható volt, hogy előbb-utóbb valaki beleköp a gesztenyés pulykába. Ha teljes képet akarunk alkotni az ünnepi rémfilmek világáról, az elején kell kezdeni.

Először is érdemes megemlíteni egy korai művet. 1945-ben a britek a Dead of Night remek antológiájában, az egyik szegmenst karácsony éjszakájára helyezik, és bár meglehet, hogy a mozinak pont ez a leggyengébb darabja, és több mint 25 évet kellett várni a következő próbálkozásokig, ennek ellenére iránymutatásnak megfelelő. Továbbra is Angliában maradva, 1971-ig kell várni az újabb karácsonykor játszódó rémfilmre. A Whoever Slew Auntie Roo? című, Jancsi és Juliska átiratban egy, az árvaházhoz közel álló és azt segítő gazdag hölgyet ismerhetünk meg, aki 10 szerencsés árvának teszi lehetővé, hogy a rezidenciáján tölthetik az ünnepeket. Igen ám, de a kívülről kedvesnek tűnő házigazda, valójában egy, a gyermeke elvesztését feldolgozni nem tudó pszichopata, aki lányának összeaszott holtestét még mindig szobájában őrzi. Egy testvérpár lány tagja emlékezteti őt csemeteéjére, így a kiskölkök kálváriája elkezdődik. Az ugyanebben az évben útjára induló BBC sorozathoz, a Ghost Story for Christmas-hez (egy órás filmek, melyeket minden évben karácsony napján tűztek műsorra, egészen 1978-ig) hasonlóan ennek sincs még köze gyilkos mikulásokhoz, de azért jelzik, hogy bizony a filmesek és a nézők egyaránt felkészültek annak az elfogadására, hogy az ártó szellemek és gonosz lelkek a szeretet ünnepén is tevékenyek. 1972-ben az amerikaiak is csatlakoztak a britekhez a Home for the Holidays című tv filmmel, amelyben négy lánytestvér verődik össze karácsony estéjén apjuk halálos ágyánál, az árnyékban megbújó mostohájuk házában. Feszült Tíz kicsi négeres ki-kicsoda játék, megnézésre mindenképp javallott.

Ugorjunk vissza a szigetországba, ahol az Amicus stúdió filmre vitte az első piros ruhás killert, a Tales from the Crypt antológia első felvonásában (amit később Robert Zemeckis remakelt pazar módon, a Mesék a kriptából sorozat második részében, 1989-ben). Joanne szenteste megöli férjét, hogy annak biztosítására rátehesse frissen manikűrözött kacsóját, de ugyanekkor a diliházból megszökik egy őrült, aki mikulásruhában portyázik. Sorsa épp Joanne házához vezeti. A mozi többi szegmenséhez hasonlóan remekbe szabott kis thriller-horror, poénos, véres és egy új módit indít mai napig hódító útjára. Ezek után itt volt az ideje az amcsi pioníroknak, 1974-ben elkészült a Silent Night, Bloody Night. Ez a diliházas független film, a maga nagyon alacsony költségvetésével, minimál megoldásaival, de ennek ellenére zseniális forgatókönyvi csavarjaival és a szépia színekben pompázó flashbackjeivel a legmeghatározóbb karácsonyi rémfilmmé nőtte ki magát. Ugyanebben az évben került bemutatásra a kanadai Black Chrsitmas, minden ünnepi horrorok legjobbika. Karácsonyeste van, a klasszikus amerikai sorority house-ban viszket már a lányok csúnyája, az álmában is coboly kucsmát hordó vigyázó pedig csak az alkoholt keresi mindenhol. A telefon csörög, a vonal végén pedig tényleg egy olyan hang, amit soha nem akarnál hallani. Négy évvel a Carpenter-féle Halloween előtt Bob Clark megalkotta az első igazi slashert, a zsáner összes jellemzőjével együtt. Szőrszálállító rendezés, lábremegést kiváltó kameramozgás és idegtépő szemrángást okozó audió élmény. Maga a kibaszott zsenialitás, amit a christmas horroroknak a mai napig nem sikerült megközelíteni.

A cikk további folytatása karácsony 2 napján várható!

Miskei