Ha az ember egy évek során filmek sokaságát nézi meg, akkor előbb-utóbb azzal szembesül, hogy a filmek – legyenek azok újak vagy régiek – nagy többsége közepes, átlagos, vagy akár átlagon aluli. Különösen igaz ez a mai filmgyártásra. Ez persze nem véletlen, a filmgyártás történelmében talán sohasem készült ennyi film, mint mostanában. (Nem ismerem a pontos adatokat, de szerintem évente százezres nagyságrendben készülnek filmek. Elég, ha a hollywoodi, távol-keleti, európai, és az indiai filmiparra gondolni. Na, nem mintha annyi indiai filmmel találkoznák.) Ennek ellenére szerencsére időről-időre felbukkannak olyan filmek is, melyek színvonala igencsak magas mércét üt meg. Így van ez a horroriparban is, a műfaj klasszikusai – bár lehet, nem ez a helyes kifejezés -, vagy kiemelkedő alkotásai évről évre gyarapodnak. A Saw (Fűrész) című film megtekintése után már egészen biztos voltam benne: a műfaj egy új gyöngyszemmel bővült.

A filmet egy fiatal ausztrál páros, James Wan (mint rendező) és Leigh Whannell (mint forgatókönyvíró, de ő az egyik főszereplő is) mutatta be. Ez a mozi volt életük első nagyfilmje, amit kis költségvetésből kellett összehozniuk. Hogy beleadtak apait-anyait, és tehetséggel pótolták a pénzhiányt, az messzemenően meglátszik a film színvonalán.

Adam (Leigh Wannel) hirtelen arra ébred, hogy egy koszos, bűzös fürdőszobában van, hozzáláncolva az egyik csőhöz. Tőle nem messze pedig egy másik fickó, dr. Gordon (Cary Elwes). A szoba közepén pedig egy hulla, szétlőtt aggyal, vértócsa kellős közepén. Ha valaki hirtelen ilyen szituációban ébredne, nem tudom, hogy érezné magát, ők legalábbis majd össsze******* magukat a félelemtől. Mindkettőjük zsebében magnókazettát találnak, melyet a hulla kezében található diktafon segítségével le is játszanak. A gonosz hang elmondja, hogy csak akkor menekülhetnek meg, ha megölik egymást, hajnali hatig. Kapnak egy-egy fűrészt is, amivel megszabadulhatnak a lábukat fogva tartó bilincstől. De csak a lábukkal együtt…
Bár nem tudják, hogy kerültek oda, de dr. Gordon tudja, ki lehet érte a felelős. A rendőrég már jó ideje nyomoz egy sorozatgyilkos után, aki Fűrésznek nevezteti magát. Sohasem öli meg közvetlenül áldozatait, hanem olyan helyzetekbe kényszeríti őket, ahol nagy valószínűséggel saját magukat nyírják ki a kiszemelt szerencsétlenek. De néha van egy kis esély a túlélésre: mint annak a nőnek, akinek „mindössze” annyi volt a feladata, hogy felvágja egy élő ember gyomrát, és a belei közül kikeresse azt a kulcsot, ami az állkapcsát perceken belül szétfeszítő csapda lakatját nyitja…
A film során végigkísérhetjük a Adam és dr Gordon történetét, megismerjük az előzményeket, a rendőrség nyomozását, és az események folyamatos bonyolódását, mely egy párját ritkító, csavaros befejezéssel végződik.

A Saw mestermunka. Szerintem a kis költségvetés még előnyére is vált, így ugyanis a film minden jelenetén érződik a kidolgozottság, az igényesség. A történet teljesen eredeti, összetett, fordulatos.
A színészek kiválóak, és nagyon eredetien alakítják a karaktereket. [Nemcsak a két főhős játszik jól, hanem a rendőrnyomozót alakító, jó öreg Danny Glover is. Úgy látszik, fekszik neki ez a nyomozó-szerep. (Mint a Predator 2-ben.)] És nem beszéltem még a hangulatról, melyet csak a legjobb filmek képesek az első filmkockákkal megteremteni, és az utolsóig fenntartani. Ennek a filmnek sikerül: a néző teljesen átérezheti a két fickó rettegését, félelmeiket, tébolyukat, hiszen történetüket attól a pillanattól figyelemmel kísérhetjük, hogy azok magukhoz térnek a szobában.
A film kiváló horrorfilm, de több is ennél: egy horror elemekkel átszőtt dráma, mely – ha nagyon akarjuk -, még erkölcsi mondanivalót is hordoz magában. Mozaik ugyanis azokat választja ki, akik szerinte nem becsülik meg az életüket. (A doktor például az éjszaka közepén elmegy otthonról, hogy megcsalja gyönyörű és jóravaló feleségét, kislányával pedig nem törődik eleget.) Érdekesség, hogy míg a két szereplőt szinte teljesen megismerjük, a gyilkost egyáltalán nem. Ezáltal még félelmetesebbé válik, a szereplők pedig még emberibbé, szimpatikusabbá.
Nyugodt szívvel ajánlom ezt a filmet mindenkinek: nemcsak horrorrajongóknak (nekik kifejezetten), de azoknak is, akik szeretnének látni egy velejéig igényes, ötletes, profi módon elkészített filmet. Ám csak akkor, ha bírják a rettegést és erőszak hiteles ábrázolását. A Wan-Whannel páros első filmje kiválóra sikerült, kíváncsian várom a másodikat, ami sikeres bemutatkozásuk után nem kétséges, hogy előbb-utóbb elérkezik.

értékelés: 10/10

Banshee (Harvester: 2005. március)