A texasi láncfűrészes. A legenda. Ez a film volt a slasher kategória egyik legelső képviselője, amely az évek során kultuszfilmmé vált, a benne szereplő sorozatgyilkos, Bőrpofa, pedig egyenrangú Michael Myerssel, Jasonnel, és Freddyvel is. Mit is írhatnék ide a bevezetőbe, amikor egy ilyen mesterműről van szó? Egyáltalán hogyan írhatnék bemutatót úgy, hogy az méltó legyen bemutatni Tobe Hooper klasszikusát? Talán kezdeném egy kis történelemmel. Az 50-es években Amerikát minden idők legbrutálisabb sorozatgyilkossága rázta meg. Ed Gaint, a gyilkost, sikeren letartóztatták, miután házában koponyákból készített edényeket, emberbőrből készült kárpitot, szappanként használt emberi sziveket találtak. Gain különösen brutális módon végezte ki áldozatait, ugyanis minden esetben egy emberi bőrből készült maszkot viselt. Gaint élete végéig elmegyógyintézetbe zárták, brutális viselkedése azonban megihlette a horror alkotóit: nem csak a Texasi Láncfűrészes, hanem a Psycho is ebből a kegyetlen mészárlásból merített inspirációt. Gain azonban Bőrpofával ellentétben sohasem használt láncfűrészt.

Gondolom ez a kis bevezetés kellően megadta a hangulatot. Mert ebben a filmben a hangulat volt a lényeg, pont ezért is nyűgözött le. Nem látjuk, ahogy láncfűrésszel darabolnak embereket. Nem látunk szemeket úszkálni a film tetőpontjaként szolgáló családi vacsora során. Ami ijesztővé teszi ezt az egészet az a hangulat. A nagy betűs hangulat, és az a tény, hogy ez a rengeteg szörnyűség akár meg is történhetett volna a valóságban is. Itt nincsenek hoki maszkos gyilkosok, akik huszadjára is feltámadnak a sírból. Nincsenek élőhalottak, démonok, boszorkányok, csak egy adag retardált kannibál pszichopata. A texasi láncfűrészes mészárlás.

Egy baráti társaság egy kisbuszban száguld az országúton. Főszereplőnk, Sally, tolókocsis öccsével, Franklinnel, pasijával, Jerryvel, valamint legjobb barátnőjével Pammel és annak barátjával Kirkkel utazik Texas állam szívébe, hogy meglátogassák Sally nagyapjának régi házát, és tökéletesen töltsék el a nyarat. Azonban az utazás hamarosan rémálomba torkollik. Felvesznek ugyanis egy sík hülye stoppost, aki egy közeli mészárszéken dolgozik, ráadásul hobbiból lefényképezi a döglött állatokat. Barátaink akkor kezdik kínosan érezni magukat, amikor a srác őket is lefényképezi. Nem sokkal ezután el is kezdi vagdosni magát egy késsel, majd nekitámad Franklinnek, mire kidobják a kisbuszból és gyorsan továbbhajtanak. Később megállnak egy benzinkúton, ahol tankolni ugyan nem tudnak, viszont vesznek finom pecsenyét. (Az persze senkinek sem tűnik fel, hogy egy ilyen lerobbant kúton, ahol még üzemanyagot sem kapni, hogy lehet a kutasnak annyi sok húsa a pecsenyesütéshez!) Hamarosan megérkeznek a házhoz, ami viszont… eléggé le van zúzva. Ez persze főhőseinket nem veri le, hiszen fiatalok, szépek, boldogok, és minden adott egy tökéletes nyári vakációhoz. Kivételt képez ez alól Franklin, aki úgy érzi, hogy csak kolonc a szerelmesek nyakán, emellett majd összeszarja magát a félelemtől, hogy a stoppos esetleg követte őket. Eközben a többiek felfedezik a környéket, és ekkor jön a második sokk. Pam és Kirk egy közeli pajtánál kisebb autótemetőt fedez fel: gondosan el van rejtve a kíváncsi szemek elől, ráadásul mindegyik kocsiból leszívták a benzint, hogy működtessék vele a közeli házat árammal ellátó generátort. Kirk bemegy a házba, hogy kérjen egy kevés üzemanyagot a kocsijukba is, a házban viszont Bőrpofával fut össze, a pszichopata gyilkossal, aki az áldozatai bőréből készít magának maszkot. Tehát Bőrpofa se szó, se beszéd, szétcsapja Kirk fejét egy rohadt nagy kalapáccsal, majd Pamet (aki kis idő múlva szintén bemegy a házba), felakasztja egy óriási kampóra. Ezután nekilát láncfűrészével a hullák eltűntetésének. Jerry is nemsokára a keresésükre indul, meg is találja Pam hulláját a hűtőben, de Bőrpofa őt is egy pillanat alatt kiiktatja. Kedvenc sorozatgyilkosunk viszont gyanakodni kezd, hogy esetleg még több bámészkodó is van a környéken, ezért felkapja kedvenc láncfűrészét, és elindul vadászni…

Mint ahogy arra már a bevezetőben is kitértem, a filmben minimális a vizuális brutalitás. A maximum, amit látunk az a fűre fröccsenő vér, vagy Bőrpofa maszkja. Az audió a rengeteg sikoltás, és ijesztő zaj miatt már inkább ráhozza a frászt az emberre, maga az összkép, a film atmoszférája pedig brutális. Tulajdonképpen az egész film olyan, mintha egy lidérces álom lenne, ami 10 percenként automatikusan durvább lesz egy fokkal. Nincs annyi pozitív jelző a világon, amennyi elég lenne ennek a filmnek a jellemzéséhez. Bár a 70-es évek horrorjait néhány kivételt leszámítva gyűlölöm (meggyőződésem, hogy a Grindhouse mozgalom kinyírta az általam annyira imádott klasszikus horrort), de ez a mű lenyűgözött. Kötelező minden horror rajongónak, a pontszámot pedig szorozzátok be 2-vel.

értékelés: 10/10

Zoo_Lee